Utolsó bejegyzésünk óta jó pár, örömteli dolog történt velünk. Nyár elején felkérést kaptunk a Piac&Profit magazintól tevékenységi körünkbe tartozó témákban szakcikkek publikálására. Eddigi munkánk elismerésének tekintjük, hogy Magyarország egyik meghatározó üzleti lapja a továbbiakban szakértő szerzőként számít ránk.
Szeptember elején meghívtak minket előadónak a Piac&Profit szakmai támogatásával a Kárpát Régió Üzleti Hálózat által szervezett, Üzlet a Kárpát-medencében – Piacbővítés magyarul vállalkozói képzéssorozatra. E rendezvény célja az, hogy segítse mind a hazai, mind pedig a határon túli magyar leendő, és már működő vállalkozókat, vállalkozásokat abban, hogy olyan, vállalkozásuk működtetésével kapcsolatos hasznos információkhoz, ismeretekhez jussanak, melyek birtokában vállalkozásuk eredményesebben tud működni, könnyebben tud befektetőt vagy új üzletfeleket, új üzleti partnereket találni. (A Kárpát Régió Üzleti Hálózatról, annak munkájáról honlapjukon további információkhoz juthatnak) A programsorozat első állomása Kassa volt, ahol üzleti tervezésről, vállalkozásfinanszírozási, vállalkozói pénzügyi alapismeretekről tartottunk előadást.
Nagyon örülünk annak, hogy egyértelműen pozitív visszajelzések érkeztek a résztvevőktől, akik között voltak már működő cégek vezetői, de olyanok is eljöttek, akik még csak most tervezik vállalkozás indítását. A rendezvény iránti érdeklődés egyértelműen bebizonyította, hogy nem csak a szervezők, de egyre több vállalkozó is tisztában van annak fontosságával, hogy vállalkozást indítani, vezetni a szakmai tudás mellett csak naprakész üzleti, pénzügyi és piaci ismeretek birtokában lehet. Az előadások további helyszíneken folytatódnak majd.
Itt szeretném megköszönni a felkészülés, és a rendezvényen történő részvétel közben kapott támogatást a Kárpát Régió budapesti irodája két fáradhatatlan és segítőkész hölgytagjának, Losonc Krisztina cégvezetőnek és munkatársának, Kovács Piroska kommunikációs referensnek. További köszönetet mondok Mihók Attila úrnak, a kassai iroda vezetőjének, és végül, de nem utolsósorban munkatársának, Major Imrének, aki nagyon figyelmes házigazdánk, és kiváló idegenvezetőnk volt rögtönzött városnézésünk alatt.
Más: közeledik az év vége, jönnek a következő évi adó- és egyéb törvényi változások. Ahogy eddig is, a törvényi változásokkal kapcsolatos tudnivalókat honlapunkon közzé tesszük majd.