Hiszem, hogy mindennapjaink hősei közöttünk élnek. Ember alakot öltött angyalokként tanítanak bennünket elfogadásra, önzetlen szeretetre, az igazi boldogság átadásának teljességére. Sokak közül az egyik angyalunk Brandt Viktor, a mozgássérült emberek álomszállítója, aki arra tette fel az életét, hogy ezen emberek álmainak szállítójává váljon.
Álomszállító
- Mit jelent az Álomszállító elnevezés egy kerekes székben élő emberek számára, Viktor?
- Mindent. Hiszem, hogy az élet egysége számukra sem kivitelezhetetlen. Biztos vagyok abban, hogy az élet mindannyiunkat tanítani akar valamire, ezért születtünk erre a világra. De abban is biztos vagyok, hogy a sérült emberek jelenlegi életfeladatának nem annak kellene lennie, hogyan jutnak el bármely város egyik pontjából a másikba. Ahelyett, hogy megtanulnák elfogadni ezt a helyzetet, együtt élni a megváltozhatatlannal, lehetetlen helyzetek elé állítjuk őket. Az Álomszállító, épp ezeket a lehetetlen korlátokat bontja le, és épít helyette számukra is járható, élhető utat az egészséges emberek világához.
Viktor már nyolc éve bizonyítja az emberek felé, hogy nem létezik lehetetlen. Mozgásukban korlátozott gyermekeket, és felnőtteket szállít különböző általa kitalált programokra. Abban a hitben teszi mindezt, hogy minden ember egyformának született, és adottságtól függetlenül mindenre képesek vagyunk, amit a másik megtehet.
- Huszonhárom éve trolivezetőként dolgozom. Imádom a munkám, még akkor is, ha sok esetben az utasok részről semmiféle köszönetet nem érzek. Minden kollégámmal együtt láthatatlan szállítói vagyunk utasaink életének. Arcok, akikre emlékszünk, felismerjük a naponta, egy időben érkezőket, hajnalban, éjjel, esőben, és szélben. Szeretem a munkám a nehézségeivel együtt, de éreztem, ennél sokkal többre vágyom.
Nyolc évvel ezelőtt már fizikai tünetei voltak a lelkemben tomboló tenni akarásnak. Borzalmas gyomorfájdalmak gyötörtek. Akkor az orvosok megállapították, hogy hiperaktív vagyok. Izgága természet, aki egyetlen pillanatig sem bír nyugton maradni.
Én lelki hiperaktivitást diagnosztizáltam önmagamnál, és abban a pillanatban tudtam, hogy az, amire ezidáig oly sokat gondoltam, most testet kell öltsön. Gyermekkorom óta bennem élt egy kép, mozgáskorlátozott nagymamámról, aki oly sokat ábrándozott, álmodozott, mégsem válhatott valóra egyetlen piciny terve sem, hiszen akkor ez még megvalósíthatatlannak tűnt. Így élte le az életét, és megvalósulatlan vágyakkal a lelkében halt meg. Elhatároztam, mindenki életét, akiét csak tehetem, jobbá teszem. Így amikor a troli kormányától elköszönök, szabad napjaimon jönnek a tolókocsik, félkezű, láb nélküli emberek, csillogó szemek, tiszta szívek. Ezekben az órákban végtagkölcsönzővé válok. Keze vagyok a kezetlennek, szeme a vaknak, és reménye a kétségbeesettnek.
(Fotó: Róbert Abai)
Ennek az elhatározásnak már nyolc éve. Azóta van, hogy hatalmas autóbusszal megyünk végig a Liszt Ferenc Repülőtér kivilágított kifutópályáján. Benn kerekesszékes emberek, ordító zene, könnyes szemek, és határtalan boldogság. De volt, hogy a háromkerekű trájkkal mentünk a Városligeti Műjégpályán. Fantasztikus érzés volt, hogy az ott trájkolók a saját idejüket, már kifizetett pénzüket nem sajnálva velem együtt vitték a mozgáskorlátozottakat.
El tudod te képzelni, melyen érzés ez annak, akinek egyik lába sincs már meg? Ezekben a pillanatokban nem léteznek nehézségek, csak a most van. A most, melyben kivételesen jó. Igazi. Emberi.
- Most azonban nyolc év után nagy mérföldkő megtételéhez van szüksége segítségre az Álomszállítónak.
- Valóban. Szeretnék egy fiatal Mercedes Sprintert vásárolni, melyet felszerelnénk kerekesszékes rögzítéssel, elektromos lifttel, hogy egyetlen velem utazó embernek se kezdődjön nehézséggel az utazása. Ehhez azonban pénzre van szükség. Így évente több, mint kilencszáz ember boldogságába, emberségébe vetett hitét adhatnám vissza. Nem érdemlik meg a bezártságot, a nyűgöt, a terhet. Életre születtek ők is, mely boldog pillanatok nélkül, sivár. Nekik mindaz, ami számunkra természetes, maga a csoda. Hiszem, hogy a csodát ugyanúgy, mint bárki más, ők is megérdemlik.
- Eddig mindezt hogyan oldottad meg?
- Saját zsebből, a fizetésemből. Nem iszom, nem dohányzom, így minden fillérem erre költöm. Autót, kisbuszt bérelek, belépőjegyet fizetek, és a végén nagyon - nagyon boldog vagyok. Rengeteg segítséget kapok az Álomszállító autóra, amit ezúton is köszönök. Nagyon. Eddig minden fillért továbbra is félreteszek, mert hiszem, sőt, tudom, elérkezik a pillanat, amikor vezethetem.
A már futó kétezer - tizenöt forintos felhívásnak köszönhetően látszik, egyszer célba érünk. Már csupán ötezer embernek kellene ugyanennyi összeggel támogatnia ezt a kezdeményezést, és megvásárolhatom az autót, és akadálymentesíthetem azt. Ennek köszönhetően már össze is gyűlt egymillió-négyszázezer forint.
Tudom, hogy csak idő kérdése, és megoldódik ez a helyzet. Azt gondolom egy jó ügyért könnyebben mozdulnak az emberek. Nem az elfordulás, vagy a részleges akadálymentesítés a legnagyobb feladatunk. Az elme akadálymentesítését kell elérnünk; minél több embernél. Azt gondolom ez lenne egy általam elképzelt szebb világ alapja.
Hiszem, hogy minden embernek van küldetése. Biztos vagyok benne, hogy nem azért születtünk erre a világra, hogy zombi módján éljük egyik pillanatot a másik után. Tenni, akarni, szeretni. Azt gondolom, ez az élet igazi értelme.
A jövő Álomszállítója
Viktornak tehát segítségre van szüksége, hogy az Álomszállító igazi formát ölthessen. Ha ötezer ember 2015 forinttal járul hozzá Viktor, és az Álomszállító küldetéséhez, már rengeteg emberen segítettünk.
Az Álomszállító autóról bővebb információt a http://alomszallito.hu/projekt/allomszallito-auto/ oldalon találhatnak.
A cikkért köszönet Theodorovits Andreának, az eszak-magyarorszag.com projekt-vezetőjének.
